Extrémen is stílusosan!

2018. május 04. 12:02 - Milie

Színes haj, tetoválás, piercing? Nem gond!

Biztosan nem én vagyok az egyetlen aki átélte a különböző stílus halmazok áradását, amikor csak kapkodta az ember a fejét, hogy hány féle stílussal is találkozik az utcán, amikor az ember azt sem tudta eldönteni melyik csoporthoz is tartozzon. Ezt befolyásolta a zenei ízlés, lázadás, társadalmi elvárások. De ahogyan idősebbek leszünk ezek szép lassan elhalványodnak, viszont a berögzülések megmaradnak. Sokszor ezzel az ember már nem tud mit kezdeni, elfogadta, hogy régen neki ez állt jól, akkor biztosan most is így van, majd ennek egyik súlyos következménye a gyűjtögetés lesz (korábbi bejegyzésben már volt erről szó). Igaz, ez nem mindig egyértelmű, viszont egy idő után nehezebb lesz a régi dolgainkat új formában megtalálni, főleg ha az alkatunk is változik, 

A fent látható hölgyek mind fiatalabb kori berögzüléseik áldozatai, akik pont azért fordultak a sikeres Stacy London-hoz, hogy kilépjenek korábbi rossz szokásaikból, ugyanis a környezetük nehezen tudta tolerálni megjelenésüket, vagy éppen a munkakeresésben voltak hátrányos helyzetben. Stacy figyelembe vette a hölgyek ízlését és stílusát, majd ezt nem megváltoztatni, hanem finomítani kezdte. Mondanom sem kell, hogy mindegyik lány elégedetten távozott, ugyanis nem fosztottàk meg őket belső valós énjüktől.

A stílusod a személyiséged is egyben. Megváltoztatható, de csak egy ideig, ugyanis később újra előjön, kik is vagyunk valójában, Ezért nem megváltoztatnunk kell, hanem a személyiségünket számba véve kialakítani stílusunk új, finomabb verzióját.

Ebben sem a színes haj, sem a tetoválás, sem a testékszer nem akadály. Lehet valaki tetováltan elegáns , szép menyasszony színes hajjal, és menő vállalkozó piercingekkel is. Csak meg kell találni azt a finom arany középutat, ahol ezek az extrém tényezők beleolvadnak a “környezetbe”, mintha csak mindig is így lett volna, és nem zavaró, vagy kiütköző a látványa, mint sokszor a berögzült stílusjegyeknél. Nem kell lemondani feltétlen a kényelmes és szeretett darabokról, csak meg kell tanulni, minek hol van éppen a helye. Lehetsz nőies, szép úgy is, hogy extrém vagy alternatív stílusú vagy, pont mint Stacy London Love, Lust or Run című műsorában. 

Amennyiben Te is úgy érzed, hogy nem találod pontosan azt az utat, ami a személyiségednek megfelel, kérd bátran segítségüket a RockStyle Facebook oldalán! :) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstyle.blog.hu/api/trackback/id/tr9813889322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása